Loading

Partnereink

Csabakő
 
Tanfolyam indul kéthetente
Info: 30/402-10-10 Galló Ágnes szervező
30/938-89-82 Pap András isk.vez.
  
Látogatóink összesen: 15650460

2017. november 25.
H K SZ CS P SZ V
12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930
Ma Katalin napja van.
Holnap Virág napja lesz.

Több mint 200 halálos áldozata van az Irak és Irán határán történt földrengésnek

A legfrissebb adatok szerint legkevesebb 207-en haltak meg a Irán és Irak határvidékét sújtó vasárnapi földrengésben – jelentették hétfő reggel hírügynökségek. Az iráni állami tévé legfrissebb adatai szerint a halálos áldozatokon túl legalább 1686-an megsérültek a Halabdzsa iraki várostól 31 kilométerre éjszaka bekövetkezett 7,3-as erejű földmozgásban, amelyet egész Irakban és még Izraelben is lehetett érezni. A rengés középpontja 23 kilométerrel a földfelszín alatt volt, ami kis mélységnek számít, és az ilyen rengés nagyobb kárt szokott okozni – írja az MTI.

Fotó: Feriq Fereçc/Anadolu Agency

A természeti katasztrófa az eddigi információk szerint leginkább Irán északnyugati részét, Kermánsáh tartományt sújtotta, ott követelte az összes iráni áldozatot.

Az első jelentések még csak néhány áldozatról szóltak, ám az idő előrehaladtával a hatóságok folyamatosan egyre magasabbra tették az elhunytak számát. Az északnyugati Kermánsáh tartomány kormányzója korábban közölte is, hogy az áldozatok pontos számát csak órák múlva tudják majd megállapítani.

A Reuters hírügynökség kiemelte, hogy Irán vidéki részein sok házat sártéglákból építenek, amelyek kevésbé képesek ellenállni egy földmozgásnak, mint más építőanyag.

A helyiek beszámolói szerint több kisebb utórengés is volt. A teheráni egyetem geofizikai intézete közölte, hogy három utórengés meghaladta a 4,3-es erősséget is. A TASZSZ orosz hírügynökség közlése szerint az utóbbi három órában 12 utórengés történt, amelyek a Richter-skála szerint 3,6–4,7 közötti erősségűek voltak.

Irakban az eddigi beszámolók szerint hat ember halt meg, és mintegy harmincan szenvedtek sérüléseket. A földrengés az iraki Kurdisztán térségben pusztított.

A Guardian beszámolója szerint a mentőcsapatok egész éjszaka dolgoztak, túlélők után kutatva az összeomlott épületekben. Hivatalos közlések szerint az áldozatok száma várhatóan növekedni fog. „Még mindig vannak emberek a törmelékek alatt” – mondta Kermánsáh tartomány alelnöke.

Az iráni Sarpol-e Zahab település központi kórháza is súlyosan megrongálódott a földrengésben.

A földmozgás Törökországban is érezhető volt, de ott nem érkeztek hírek áldozatokról. Hétfőre virradóra a világ más tájain is rázkódott a föld. Japántól 351 kilométerre egy 5,8-es erejű földrengést, míg Costa Rica partjaitól 16 kilométere egy 6,5-es erősségű földmozgást mértek. Japánban nem okozott károkat a földrengés. Costa Rica esetében egyelőre nem tudni, hogy voltak-e komolyabb károk, de cunamiriadót nem rendeltek el.

Forrás: mno.hu

sokkaljobb-kommentár: Vajon Észak-Irak kurd fennhatóság alatti területén is rengett a föld? Ideje lenne onnan hazahozni a magyar zsoldos katonákat, annál is inkább, mert a török és az iraki fenyegetés is elég bajt hozhat a katonáink nyakára is.

A kurd terület fővárosa Erbil, ahol valakik árulták a magyar letelepedési kötvényeket! Remélhetőleg nem került belőle illetéktelen kezekbe! A letelepedési kötvényekkel kb. 20 ezer ember jöhetett be, vagy járja a nagyvilágot magyar iratokkal. Ezen nagyon nagyot kaszáltak az offshore (magyarországi adófizetését elkerülő) lovagok, és nagyot bukik rajta a magyar állam. Sajnos nagyon sokszor nem a magyar emberek járnak jól, hanem a hatalom kedvencei. 

Békéscsaba, 2017. november 13.

F. I. – K. M.

Emlékeztető: „Az ISIS (Iszlám Állam) barátaink és szövetségeseink finanszírozása révén indult el.” (General Wesley Clark, volt NATO tábornok)