Támogassa a nemzet megmaradásának utolsó esélyét, a nemzeti radikalizmust!
Most, vagy soha! Viharsarok a Nemzetért Egyesület! Számlaszám: 53200118-11083339
E-mail: viharsarki@gmail.com
Murányi Levente: a kommunistákat is felelősségre kell vonni (videóval)
Murányi Levente, a Jobbik országgyűlési képviselője a kommunista diktatúra által kitelepítettek, valamint az őket befogadók emlékének megkörökítésével kapcsolatban elmondta: a kitelepítések, hasonlóan sok más kommunista és náci tevékenységhez emberellenességükben azonosak. A Jobbik alelnöke úgy véli, az áldozatoknak teljesen mindegy, hogy nemzetközi vagy nemzeti szocializmus küldi őket a szenvedésbe, a megsemmisülésbe.
A még élő áldozatok, valamint a történelmet jól ismerők, korrekt embermilliók jól értik, miért kellett egy náci felelősségre vonás - mondta a honatya - , azonban nem fogadható el, hogy ezek a szempontok, a felelősségre vonás a kommunisták esetében nem működik, holott bizonyítható, hogy a kommunisták bűnei nagyobbak a nácikénál.
A politikus leszögezte, minden magyar embernek tudnia kell, hogy az összes volt európai szocialista ország közül Magyarországon szedte legtöbb áldozatát a kommunista diktatúra.